Végre megérkeznek az érzelmes szakállas férfiak, akik olyan szépen szaporodtak az elmúlt pár évben. Az izlandi zene is nagyon ment bizonyos felvilágosult körökben, kár hogy a sok szarra csak 1 igazán jó lemez jutott. A japán-fetisizmus sem újkeletű, de ebben az évtizedben különösen magasan tetőzött. Nos a j-rock/pop egy kupac szar, viszont ezen kívül is létezik zenei élet. Ismét lesz ausztrál elekto és rohanó noise rock, sőt freak folk is. Valamint egy screamo együttes is megmutatja, hogy még egy ilyen impotens műfaj keretein belül is lehet jó popzenét csinálni. Most is adunk a píszínek gecik!
A szokásos link.
80. Boris - Pink (2005)
Az élő példa arra, hogy nem kell lánynak öltözni ahhoz Japánban, hogy az ember gitárral a kezében színpadra állhasson. Sokat elárul, hogy egy Melvins számról nevezték el magukat. Igaz egy japó nem képes mély hangon bugyborékolni, de szépen énekelni és hülyén sikítozni kiválóan tudnak. A első lassan elhúzott, kicsit drone-os szám után rögtön jön a címadó dal, ami sokkal dinamikusabb, tökös rock. Ez a két alaptípus váltogatja egymást végig, de szerencsére a második típusból van több. A névadók tiszteletére pedig ott a Blackout.
79. CocoRosie - The Adventures of Ghosthorse and Stillborn (2007)
Néha férfinak öltöző testvérpár, az egyikük áriázik a másikuk reppel. Viccet csinálnak keresztyénségből, rasszizmusból, szexizmusból és úgy általában mindenfajta társadalmi visszásságból. Azok a progresszív fiatalok akik már jóelőre kitöltötték a kopogtató cédulájukat az LMP-nek már biztosan kedvenc zenekaruknak érzik őket ennyi ismertség után. Közreműködik egy fickó aki hülye hangokat ad ki a szájával és egy állathangokat kiadó gyerekjáték is központi szerepet kap. Ártatlan melódiák és jókor megszólaló vicces hangok az album fő erősségei.
78. The Magnetic Fields - i (2004)
A Stephin Merritt köré épülő zenekar sikere leginkább Merritt szövegírói kvalitásának köszönhető. A korszellemnek megfelelő ironikus vagy szarkasztikus, de mindig éleslátó válaszok mindenkit érintő problémákra. A zene leginkább lo-fi hagyományokra épül, de ezen a lemezen vonósok és zongora is nyomatékosítják a nyomatékosítani valót.
77. The New Pornographers - Mass Romantic (2000)
A kanadai indie-szcéna is nagy virágzásnak indult a 2000-es években. Egyrészt a Wolf Parade és vonzáskörzete féle túlbonyolított pop, mésrészt a Tegan & Sara féle leszbi dudorászás és végül a New Pornographers által képviselt power pop. Bevallom, hogy ez a fésületlennek tűnő és mégis nagyon összeszedett bohóckodás valószínűleg ugyanúgy fog szórakozatni 50 éves koromban is, mint most. Ugyanúgy, ahogy a 80-as 90-es évek tinifilmjeit is szívesen fogom visszanézni. Aki nem érti az összefüggést, az remélem sose fog OK Sodát kapni.
76. Band of Horses - Cease to Begin (2007)
Amerikai hagyományokra építkező folk-rock zenekar, bár a sok elektromos gitározástól az indie-rockba is átterpeszkednek. A hősszerelmes hangú énekes néha olyan kijelentésekre ragadtatja magát, mint "the world's such a wonderful place", de szerencsére ennél mélyebbre nem nagyon süllyed. Mindenesetre inkább ne figyeljen nagyon senki a szövegekre vagy próbáljon cinikus seggfejről mezőn lepkéket kergető ifjúra váltani lélekben. A zenét az albumborító tükrözi a legjobban: kicsit giccses, de azért szép.
75. Off Minor - Some Blood (2008)
A screamo zenekarok bemutathatnak bármilyen durva technikai trükköket (ki nem szarja le?), darálhatnak ahogy akarnak és sikítozhatnak bármilyen velőtrázóan, addig amíg nem tanulnak meg számokat írni dühös kamaszokon és a saját anyjukon kívül senkit nem érdekelnek. Az Off Minornak viszont ezen a lemezen remekül sikerült ezt a tökéletlen műfajt slágeressé tenni. Az első 5 szám a szokásos dinamikus váltásokkal operál és malacvonyítások helyett emberi üvöltözés és dallamos ének váltogatja egymást. Az utolsó szám pedig egy nagyobb lélegzető darab - az elmúlásról, mégis mi másról - ami lassan kezd, aztán bedurvul.
74. Sigur Rós - Takk... (2005)
Én igazándiból a post-rockot sose szerettem, kiszámítható és sematikus, ergo unalmas. Muszáj hozzáadni valami pluszt, amit kurva kevesen tettek meg. A Sigur Rósban nem az a plusz, hogy egy férfi hülye nyelven és női hangon énekel, hanem az a törékenység, amit én még sehol máshol nem hallottam. (Ide képzeljen mindenki valamilyen elcsépelt hasonlatot.) A magzatos lemezhez képest (ami jobb, viszont '99-es) kevésbé deprimáló, sokkal felemelőbb számok vannak ezen.
73. HEALTH - Get Color (2009)
Hasonlókat tudok mondani, mint az előző adagban a Mae Shiről. Viszont a Get Color sokkal hidegebben szól, élesebbek a zajok és nagyobb a káosz. A legtöbb számot végigkíséri egy jól megjegyezhető loopolt téma, ami valamiért mindig rohadtul baljósan szól. Az ének a háttérbe van effektezve, kevésbé sikeresen próbál előmászni a több rekesznyi zaj alól. Ha valaki fel akar robbantani egy diszkót és tisztes távolból nézni a szétrepülő belsőszerveket és gyémántfülbevalókat, akkor feltétlenül ezt javaslom hallgatásra.
72. Cut Copy - In Ghoust Colours (2007)
Egy újabb ausztrál diszkólemez, viszont ez a 70-es évek aranykorát idézi. Kézfeltevős kiállások, bődületes szintiszőnyegek és gyakori "á-á-á"-zás. Gondtalan kábulatban lebeg az egész lemez, még a diszkófények is csak nehezen hatolnak át rajta. Bármilyen problémája van bárkinek, ez az album garantáltan elfelejteti vele.
71. The Fiery Furnaces - Blueberry Boat (2004)
A Fiery Furnaces egy fiú és lány testvérpár, akiknek egy hibájuk van: kibaszott hosszú lemezeket csinálnak. Ez a lemeze is rohadt hosszú, de nem annyira szerteágazó és tömény, mint a Bitter Tea. Így is baromi sok téma van összezsúfolva, viszont klasszul folyik egyik szám a másikba. Elnyújtott barkácspop számok, mindegyik rágógumiból, vattacukorból és Nintendóból összerakva.
