Soha a büdös picsába nem csinálok több ilyet egyedül. Nincs unalmasabb dolog, mint minden albumról 2-3 mondatot írni. Bevezető sincs.
Az évtized 10 legjobb pop albuma.
És a legjobb számok a legjobb albumokról.
10. Deerhunter - Microcastle (2008)
Bradford Cox mégiscsak csapatban volt a legjobb. A korábbi zajosabb lemezek jobb pillanatait megtarva kezdett el vegytiszta popot játszani a Deerhunter. A 60-as évek popjának esztétikumát senki más nem ültette át ennyire jól modern hangzásra. A legfaszább szám egyértelműen a fokozódó ismétlésekre hagyatkazó, 10 pontos refrénű Nothing Ever Happened. De a lassan induló, majd felgyorsuló Microcastle és az ideges Never Stops is tökéletes darabok.
9. At the Drive-In - Relationship of Command (2000)
A 90-es évek végén még úgy tűnt, hogy a post-hardcore életképes, megújulni képes műfaj. Mostanra egyértelmű, hogy önismétlésekbe és saját kliséikbe beburkolózó majmok kezébe került, mivel ez az utolsó épkézláb műfaji lemez. Sebesség, önpusztítás és pusztítás. Szeretném látni, hogy dühös fiatalok ilyen tempójú rockzenében gondolkodnának és nem arra edzenének, hogy minél élethűbben utánozzák az egy vágóhídon tapasztalható audio-hatásokat.
8. The Knife - Silen Shout (2006)
Ha most jelenne meg a Knife a placcon és annyit tudnék róluk, hogy egy svéd duó és elektronikus zenét tolnak, akkor valószínűleg rendesen pofára esnék, amikor a legmelegebb nyári napon baleári dallamokat várnék tőlük. Szerencsére nagyon jól tudom mi az a Knife mióta betépve 2 teljes kört mentem 7-es busszal és ezt a lemezt hallgattam repeatre rakva. A nyakatekert szintidallamok és Karin Dreijer fosatós-szép hangja olyan szürreális, sötét hangulatot teremt, ami miatt nem csoda hogy csak a második forduló után embereltem meg magam és támolyogtam le a buszról a rágcsáló-emberek közé a Bosnyákon.
7. Animal Collective - Merriweather Post Pavilion (2009)
Kibaszott fanyalgók, túl nagy hype, jól álcázott semmi, ugye? Az évtized legvidámabb albumát, csak azok nem szeretik, akik lusták kibányászni a legpöpecebb popdalokat a zajréteg alól és ezt nem érdekes kihívásnak, hanem blöffnek gondolják. Ha egyszer rááll a hallgató füle a MPP-ra, akkor legszívesebben csak pörögne és ugrálna széles vigyorral a képén. A pop és a barátságos noise legjobban sikerült kölke.
6. Radiohead - Kid A (2000)
Már az OK Computer-nél érezhető volt, hogy a Radiohead teljesen más irányba szeretne tovább lépni, mint a vele egyívású brit gitárzenekarok. Thom Yorke megkapta azt a hideg elektronikus hátteret, amire tud úgy énekelni, hogy ne idegesítsen halálra minden jóérzésű embert. Teljesen különböző számokkal - a lassú, futurisztikus Kid A mondjuk és a fenyegető National Anthem - egységesen nyomasztó lemez.
5. Silver Jews - Lookout Mountain, Lookout Sea (2008)
David Berman az (amerikai) élet történéseit, érzéseit baromi jól tömöríti képekbe, a Jews dalszövegeit nem nagyon veri semmilyen produkció jelenleg. Ez baromi sokat dob az albumon, bár ettől függetlenül is jó számok követik egymást. Vérbeli indierock lemez americana beütésekkel, hosszú utak előtt mindenképp ott a helye a kesztyűtartóban.
4. Arcade Fire - Funeral (2004)
Sokan leírták, hogy az Arcade Fire a világ legjobb zenekara, persze nem arra kell gondolni, hogy technikásak, mint a Dream Theater. Hanem arra, hogy ilyen összhangban, ennyire együtt más zenekar nem nagyon tud játszani. A számok lehetnek bármennyire gazdagon hangszereltek és komplexek, sosem lesz sok semmi. A lemez talán legnagyobb erénye, hogy minden cinizmus nélkül le lehet róla olyanokat írni, mint például gyönyörű vagy érzelemgazdag. Ez az igazi emócionális rockzene.
3. Shellac - 1000 Hurts (2000)
Ha Steve Albini versenyben van, akkor biztos juttat valamit a csúcs közelébe. Metsző , kegyetlen gitárok, dübörgő dob és brutális szövegek. A felkapott kapkodó noise rockkal ellentétben, ez fájdalmasan lassan pusztít. Könnyedén el tudom képzelni, ahogy Steve-ünk félmosollyal az arcán a lehető leglassabban gurul át egy úthengerrel hűtlen nején.
2. The Microphones - The Glow Pt. 2 (2001)
Phil Elvrum csendes gyerek lehet, aki szeret verseket olvasni, egyedül ballagni az avarban és A Nagy Szerelme elbaszta az életét. Az a fajta lo-fi indie rock amit a Microphones játszik eléggé határozottan predesztinálja a zene hangulatát: kicsit szomorkás, de azért nagy vész sosincs. Elvrum viszont kacsintgat a black metal felé, ezért rendesen csinál ő bajt,ha kell. Az ártalmatlan gitározgatással induló számokat folyamatosan zúgás-búgás zavarja és néha egészen meglepő zúzásba is átcsaphatnak (pl. Samurai Sword). A lemez annyira erős hangulatilag és egységes zeneileg, hogy sem elvenni sem hozzáadni nem lehet semmit minőségromlás nélkül.
1. LCD Soundsystem - Sound of Silver (2007)
Hitte valaki, hogy nem ez lesz az évtized albuma? Először is az elektronikus zene mindenhova benyomult, már tisztességes rockzenekar sem áll ki izgalmasan használt elektronika nélkül. Másodsorban az évtized legjellemzőbb vonása volt, hogy mindent minden mellé pakoltak, nem kellett semmi újat kitalálni, elég volt jól párosítani. A Sound of Silver minden egyes száma más érát, hangulatot és stílust idéz fel, természetesen hibátlanul. A rock és az elektronika tökéletes házasítása, még az is szereti, aki egyébként hányni szokott a gépzenétől (félművelt fogyatékosok). Harmadszor melyik pocakos zenebuziba nem öntött reményt James Murphy?
