Az évtized legbrutálisabb zenekarai nem engedik el egymás kezét. Két, női énekessel felálló noise rock banda, amiknek egyébként más közük nincs egymáshoz. Időtlen, tipikusan amerikai rocklemezek, amik nem hiányozhatnak egy igazi férfi lemezgyűjteményéből. Valamint afrikai lazasággal próbálkozó bandák, viszont csak az egyikben vannak négerek.

Számok itt.

60. Wilco - Yankee Hotel Foxtrot (2002)

A lemez, amit igazándiból bármikor bárki megcsinálhatott volna. Már elsőre régi havernak tűnik minden dallam és a szépségükkel rögtön 10 centire a föld fölé emelnek. Alig-alig érzékelhető finom, ártalmatlan zajok szólnak a háttérből és teszik még bensőségesebbé az élményt.

59. Lightning Bolt - Wonderful Rainbow (2003)

A leglényegig csupaszított rockzenéhez nem kell más csak dob + basszgitár, valamint egy maszkba erősített mikrofon, amibe lehet üvölteni. Semmi sallang, csak a szubsztancia, viszont az KIBASZOTT hangosan és gyorsan darálva. Egy traktorgázolás vesztes felén lenni lehet hasonló.

58. The Hold Steady - Boys and Girls in America (2006)

A történetmesélős rock az a dolog, ami tényleg elnyűhetetlen. Kell hozzá pár megjegyezhető refrén, egy magyartanárra hajazó énekes és el kapni a zeitgeistot, hogy özönljenek a fiatalok. Aztán akár zongorával is lehet már bohóckodni, énekelni se kell nagyon tudni, úgyis mindenki együtt fog kiabálni.

57. Deerhoof - Friend Opportunity (2007)

Egy drogokon tartott japán óvodás hangjával bíró énekesnő és infantilis noise rock keverésével nem lehet egyszerű slágerekkel megtölteni egy albumot. A Friend Opportunity nagyrészét mégis feszes slágerek adják, köszönhetően a derék ritmusszekciónak és a számokon belül is kedvesen csapongó témáknak.  Hiperaktív gyereknek be lehet tenni és elküldeni legózni, amíg anyu és apu dugnak egyet.

56. The Dillinger Escape Plan - Miss Machine (2004)

Ez viszont bizony nem vicc. Dirib-darabra szaggatott metál, állatias kiabálás és hardcore-os lendület a legáltalánosabb jellemzők. Ha kell dallamos ének is van, például  az iskolai mészárlásokról szóló könnyed darbban (Highway Robbery), viszont a nyaktörő rohanás csak egyetlen egyszer szakad meg (We are the Storm).

55. TV on the Radio - Dear Science (2008)

Végre igazi négereket is sikerült megnyerni az afropop/rock mozgalomnak, nem csak tejfelesszájú ezrakoenigeket és sápadt davidbyrne-öket. Nyugati rockhagyományok, funk, afro-lófaszok és még egy rakás más fúziójaként írható körül a TVotR zenéje. A modern rockzenét buta elektronikus effektekkel szimulálni próbáló magyar hagmérnökök különösen figyelhetnének.

54. The Mars Volta - Bedlam in Goliath (2008)

A Mars Voltát vagy nagyon utálni vagy nagyon szeretni lehet. Lemezen, félfüllel hallgatva leginkább utálni, viszont ha legalább egyszer látja őket valaki élőben, akkor pedig csak imádni. A latin-fúziós jazz- prog-rock zagyvalék az állandó alap, ez néha heroinos irányba kanyarodik, néha pedig post-hardcore-os tombolásba. Ezen a második verzió dominál, plusz arabos hatások, ami a vicces kerettörténetből adódik.

53. Converge - No Heroes (2006)

Ami a 80-as években a Black Flag volt, na az most a Converge. Az előbb említettre manapság már lehet táncikálni, az utóbbira pedig be lehet mutatni a tömegverekedési skilleket. Ha 20 év alatt ennyivel lesz gyorsabb, vadabb és durvább a zene, akkor szerintem 2020 után én már nem nagyon hallgatok majd ilyesmiket. Belezésen, csecsemők falhoz baszásán és amputációkon kívül másra nem nagyon tudok asszociálni a Converge-dzsel kapcsolatban, szóval kurva jó.

52. Magik Markers - Boss (2007)

Klasszikus blues alapú számok, hol több hol kevesebb gitárgerjesztéssel elővezetve. Én kurvára nem vagyok énekhang fetisiszta, sőt ha meghallok egy hajlítgató, orgazmust imitáló soul-énekesnőt vagy egy érdes hangú rock dívát, akkor már menekülőre is veszem a dolgot. Viszont Elisa Ambrogionak olyan baszott szép hangja van, hogy még az én szívem is meg-megdobban, egyértelműen sokat tesz az albumhoz.

51. Dirty Projectors - Bitter Orca (2009)

Lehető legkisebb darabokra szétszedni a popzenét és teljesen máshogy összerakosgatni a részeket, körülbelül ezen munkálkodik a DP. Az egymástól idegen elemek csak az egész rendszer felől nézve válnak értelmezhetővé, úgyhogy a lemez megszeretéséhez leginkább türelemre van szükség, mert elsőre rohadt idegesítő lesz. Az affektáló énekesnő még sokadszorra is, de aztán az ő helyét is lehet majd lokalizálni.