Ludovico-technika

Anyám mindig a következőt mondta, "ha unatkozol kisfiam, akkor verd a segged a földhöz". Ez lekötött egészen addig, amíg nem vezették be az internetet, azóta viszont a klaviatúrához verdesem. Nem zavar ez senkit, minden nap több millióan csinálják. Mennyivel kényelmesebb, mintha a fejemet használnám.

Ezt a blogot is ostobán írtam, nem gondoltam át a miérteket. Viszont ez így nem jó, úgyhogy felvázolom a kereteimet. Ez egyrészt szól minden kritikaíróhoz, másrészt a rendszeres kritikaolvasóknak sem ártana egyszer átgondolni.

Foghatnám a vizsgaidőszakra, hogy nem írtam semmit egy ideje, de ez csak részben fedi a valóságot. Igazából semmi nem villanyozott fel eléggé ahhoz, hogy a Rip it up and start again módszeres kivégzése helyett fogalmazással töltsek el 1-2 órát.

A Liars egyértelműen köti magát a post-punk hagyományokhoz és a most megjelenő Sisterworld is a Mute-nál jött ki - az összes eddigi nagylemezükhöz hasonlóan - úgyhogy megadom magam, cserébe két dolgot várok: táncolhatóságot és sötétséget.

2008 nyarán Sigur Rós koncertre vártam a bécsi Arenában a kinti színpad előtti füvön fetrengve és a legnagyobb problémám az volt, hogy hosszú volt a sor a gyrososnál és a parkolóban sört áruló vén hippi készletei fogyóban voltak. Ebben a gondtalan élethelyzetben találkoztam először a Yeasayerrel - ugyanis ők voltak az előzenekar - és lehetetlen volt nem megszeretnem őket.

2010 február 9-én fog megjelenni Odd Blood címmel a második nagylemezük, de természetesen már kiszivárgott.

"Presents are always spoiled for those who open them before they are supposed to." - állt a zenekar Twitterén. Szóval lehetnek még változások a végeredményben, de nem hiszem hogy ezek érdemben változtathatnának az összképen.

Kivételesen nem a legjobbakat, hanem a kedvenceimet listázom. Fasz se tudja, hogy jövő év végén mi lesz, de ha írok még ide, akkor ugyanezt fogom csinálni. Jó ha egy évben egyszer látja mindenki, hogy miket preferálok. Természetesen csak jó albumokat szeretek, úgyhogy szarba senkit nem fogok keverni.

Jövőre nagyrészt albumkritikák lesznek, továbbra is egy viszonylag állandónak mondható kritériumrendszer szerint osztom a pontokat, de jól elhatárolva közlöm majd a saját véleményemet is. Azokat a lemezeket szemelem ki, amiket repít a hype, bízom az előadójukban, meggyőz a myspace-ük vagy szinte muszáj. Maximálisan kihasználom helyzeti előnyömet és nem várom meg a megjelenési dátumot, mint a zenei portáloknál szokás.

Továbbá tervezek minden hónap utolsó hetében koncert-előrejelzést írni a következő hónapra. Elérhető külföldi eseményekről is beszámolok, akihez beférek kocsiba ne habozzon szólni. Jövőre jogosítványt is tervezek szerezni, úgyhogy Bécsből hazafelé szívesen összetöröm apáitok kocsiját.

Rá kellett jönnöm, hogy nem tudok koncertbeszámolót írni, úgyhogy az lehet hogy nem lesz túl sűrűn. Persze nem mintha egyébként olyan kurva jól írnék, de ezt a szegmenst elég reménytelennek látom. Meglátjuk, lehet erőltetem.

Soha  a büdös picsába nem csinálok több ilyet egyedül. Nincs unalmasabb dolog, mint minden albumról 2-3 mondatot írni. Bevezető sincs.

Az évtized 10 legjobb pop albuma.

És a legjobb számok a legjobb albumokról.

Egy több mint 20 év után újraéledő kollaboráció albuma az otthonokról. A transzcendentálissal való kapcsolat egyszer csendesen, egyszer pedig dögösen. A mindig egyedül sétáló férfiak legjobb lemeze. A legszívbemarkolóbb kiáltások, amire ember képes lehet. Egy túladagolás miatt kómába kerülő belső utazása. Ian MacKaye egyik legjobb dobása. Valamint két kellemes trip.

Csúcsdalok

A pincébe zárt fiúlány-madárember furcsa esete a kamarapoppal. Az évtized két legfaszábban megszólaló rockbandája és az ezért felelős gitárhősök. Az évtizedek óta készülő album. Monumentalitásra törekvő hedonista indie-diszkó. A legtávolabbi pont, ahova megreformált folkkal jutni lehet. Az egyszemélyes kanadai hadsereg maga ellen harcol.

Ilyen kuriózumok kerülnek elő, valamint a közelmúltban készült legocsmányabb borító.

BLIP

A 60-as évek módszeres kirablása nem a leginnovatívabb tett, de kurva hatásos. Lehet valaki az USA déli részén tengődő suttyó vagy New York-i kúllistás, ugyanúgy képes rá. A 90-es évek is hasonlóan könnyen majmolható, egy Los Angeles-i duó például nagyon faszán csinálja, bár akiktől a legtöbbet nyúlták még megelőzik őket. Kirakatniggereken túli hip-hopba picit belekeveredtem, de épp csak annyira, hogy 2 lemeznél több nem is került a listámra. Aztán jönnek a hegyekből 10 év után előkerült hajléktalanok, valamint party-krautrockerek is.

Top nóták

Az apokalipszist giccs nélkül dalba önteni. Tinilányok kedvencének lenni és csinálni egy csillámporos pop lemezt. Folkkal mindent letarolni. Véletlenszerűnek tűnő zajokkal tájképet festeni. Izgalmassá tenni a generikus indie rockot. Valóságot és álomvilágot észrevétlenül egybemosni. A naivitás határait feszegetni. Ilyen és ehhez hasonló teljesítmények kellettek ahhoz, hogy valaki(k) éppen bekerüljenek a legjobb 50-be.

Balra az évtized egyik legnagyobb zenei agya, aki látszólag mindezzel egyetért.

Slágerlista.

Az évtized legbrutálisabb zenekarai nem engedik el egymás kezét. Két, női énekessel felálló noise rock banda, amiknek egyébként más közük nincs egymáshoz. Időtlen, tipikusan amerikai rocklemezek, amik nem hiányozhatnak egy igazi férfi lemezgyűjteményéből. Valamint afrikai lazasággal próbálkozó bandák, viszont csak az egyikben vannak négerek.

Számok itt.

Az énekes-dalszerzők mindkét fajtája tiszteletét teszi: a magányos fickó egy gitárral a világ ellen és a beszari, aki maga mögé pakol egy komplett nagyzenekart. Az évtized két leghype-oltabb indie együttese civakodik a 64. helyért. Továbbá cuki twee pop, ősember party és szomorú úriemberek komoly lemezei. Valamint egy szellemjárta ház hangjai.

Küldd a FING szót a 1792-re!

Végre megérkeznek az érzelmes szakállas férfiak, akik olyan szépen szaporodtak az elmúlt pár évben. Az izlandi zene is nagyon ment bizonyos felvilágosult körökben, kár hogy a sok szarra csak 1 igazán jó lemez jutott. A japán-fetisizmus sem újkeletű, de ebben az évtizedben különösen magasan tetőzött. Nos a j-rock/pop egy kupac szar, viszont ezen kívül is létezik zenei élet. Ismét lesz ausztrál elekto és rohanó noise rock, sőt freak folk is. Valamint egy screamo együttes is megmutatja, hogy még egy ilyen impotens műfaj keretein belül is lehet jó popzenét csinálni. Most is adunk a píszínek gecik!

A szokásos link.

A 2. részben már előkerül az évtized egyik nagy felfedezettje, a skandináv elektronika. Sőt Az Évtized Zenekara is elpottyant egy lemezt. Kaotikus noise rock és a 90-es éveket idéző indie rock az örök fiatalság jegyében. Kiderül az is, hogy megszerették a NY-i hipsterek az afrikai zenét vagy legalábbis sok Talking Headset hallgattak.

A legtöbb album ebből a tizesből a soha véget nem érő nyarat promotálja. Na meg a kábítószerezést.

A legjobb számok minden egyes albumról továbbra is itt.

2 éve vagyok menthetetlen zenebuzi, ezért valószínűleg csomó minden nem lesz ezen a listán, amit egyébként csípnék. Ezen kívül próbálok én valamennyire pártatlan lenni, de Kanye West annyira idegesítő, hogy véletlenül sem fog előkerülni. Szóval ez inkább a 100 kedvenc albumom, mondjuk 20%-ban személyes kötődés 80%-ban szakmai szempontok játszottak szerepet a válogatásnál.

Ebben a blokkban  máris elvérzik Karen O, csilingelő pop albumok és gonosz metál fej-fej mellett. A folk bármilyen formája nélkül sem lehet megúszni az évtizedet, viszont hip-hopban még mindig gyenge vagyok. A népbutító dubsteptől is távol tartottam magam, meg úgy általában inkább gitárzenék lesznek, ugyanis tisztességes európai férfi vagyok.

Minden album legjobb száma szokás szerint ide kerül fel.

November 14-én a Toldiban rendezték a Magyar Kúlok Éves Bálját és mellékesen fellépett a Six Organs of Admittance. Ja és a Hammer of Gods is. Gyanítom, hogy magas tumblrity-vel olcsóbb volt a sör és titkos táblázaton jegyezték a pult alatt minden prominens jelenlévő összes apró mozdulatát, mivel az esti teljesítményért dupla pontok járnak majd az évvégi kúllistás összegzésnél.

Nem bírok nagyon ocsmányabb halált elképzelni annál, mint hogy az Azzurro közben az árokba borítson egy kisteher. Pedig majdnem így indult az este és akkor még nem sejtette senki, hogy háromszor fogjuk meghallgatni ugyanazt az italodiszkó lemezt és közben taplógomba kaliberű barkochba feladványokkal szórakoztatjuk egymást. Aztán megnézünk egy 35-40 perces koncertet és vissza ugyanez. Ha ilyen sztorit hallanék, akkor feltétlenül azt kívánnám, hogy Wittner Máriával történjen.

Töredelmesen be kell vallanom, hogy az elmúlt 2 hétben egy frissen megjelent albumot sem hallgattam meg, mivel szorgalmasan barkácsolom az évtized legjobb albumait tömörítő felsorolást és egy rakás régi lemezt újra meg kell hallgatnom. Pedig a teljesség igénye nélkül van új Flaming Lips, rögtön két Sufjan Stevens (1 és két), Kyp Malone szólólemez és egy folkos szupergruppen is adott ki stuffot.

De vajon minek örül mégis Gyuri bá?

 Hát annak, hogy senki sem fog lemaradni semmiről, ha telepíti ezt a szart.

Ez egy kurva hasznos toolbar, ami telepítés utána  címsor alatt jelenik majd meg. Leginkább azoknak ajánlom, akik minden szégyenérzet nélkül lopkodják az albumokat napi rendszerességgel és főleg a mainstream média és blog-nyilvánosság határvonalán egyensúlyozó kurrens zenék érdeklik.

Négy darab legördülő sáv van (Songs, Full Albums, Social és Magazines), ahonnan kiválaszthatjuk a szívünknek kedves opciót és egy kattintással már ott is vagyunk. Az első két sávban a legnépszerűbb blogok vannak felsorolva, a harmadikban meglepő mód pár közösségi oldal, az utolsóban pedig a legnagyobb online zenei lapok és az NME.

Van egy  rádiópanel is, aki akarja próbálja ki, én fröcsögve fosom le, mert utálok rádiózni.

Grátisznak még a hőmérsékletet is mutatja, WOW!

No végre elkészült a várva-várt befejező rész, bár az egyetemi bürokrácia mindent megtett ellene.

Semmi plusz mondanivalóm nincsen már, mindent megtaláltok az előző 4 részben, jó mulatást gecik.

Csupa-csupa 10 pontos szám egymás hegyén-hátán.

Szexelő pandákról szó sem lesz. Sajnos.

Viszont eljutottunk a lista azon részéig, ahol már csak kibaszott jó számok követik egymást tömött sorokban. Ezután a szekció után mindenki csak egy kérdést fog tudni feltenni magának: Te jó ég, mi jöhet ezek után?

A számok még mindig ugyanott várnak rátok.

Ígértem anno cickókat a blogra, nos amíg nem készül el a dizájn addig itt van ez. Az apropó nem kevesebb, minthogy Allen kisasszony lett az Év Nője a GQ magazin szerint, rögtön meg is sértette Kate Mosst, aki kiviharzott a gáláról, a Velveten már magasra csaptak az indulatok.

Mivel Bogyó szerelmeslevelet fogalmaz sebtiben Lilynek, ezért most egy száraz post következik pajtásom bonmot-jaitól mentesen. :-(

 Ebben a divízióban már olyan húzonevek jönnek, mint a Stooges vagy Brian Eno. Elképesztő sztárparádé és még mindig csak a 21. helyig kerülnek kiosztásra a helyek. A számok továbbra is itt érhetőek el.

Ismerkedjetek meg a barátommal, Bogyóval! Ő segített meghallgatni az összes kibaszott számot, amiről valaha valakinek eszébe jutott elneveznie az együttesét. Az illusztráció a 8. Black Sabbath szám után készült szegény Bogyóról, amikből természetesen egy deka sem került fel erre a listára. És ez még csak a szarhegy csúcsa, például sose gondoltuk volna Bogyóval, hogy ennyi ember érzi szükségét annak, hogy kínos jazz-rock számokkal öndefiniáljon.

A linkekkel továbbra is spórolok, a blip.fm segít.

Na ki sejti mi a zenebuzik legnagyobb örömforrása? Persze, hogy nem a zenehallgatás, arra még az utolsó Oasis rajongó is képes. Bakelitek ábécé sorrendbe rakása, szólánc csak post-punk együttesekkel vagy plüssálatok elnevezése a krautrock úttörői után? Igaz mindegyiket imádjuk, de most valami sokkal jobbról van szó, a listakészítésről! 10-es, 50-es, 100-as, 1000-es, kurva mindegy, a lényeg hogy minél idiótább legyen a koncepció.

Ez az  50-es lista azokról szól, akik még ahhoz is lusták voltak, hogy kitaláljanak egy épkézláb nevet a zenekaruknak. Ők csak egy fokkal jobbak azoknál az idiótáknál, akik az internet mesés világában olyan nevekkel képviseltetik magukat, mint például Musefan91 vagy xBring_me_the_horizont_girlx. Szóval következzenek a legjobb számok, amikről együttesek elnevezték magukat vagy a dalszövegükből lopták az ötletet 50.-től a 41. helyig.

A számokra mutató linkek nem működnek, de a blip.fm-emen gond nélkül meghallgathatóak.

Bradford Cox rettentő félelmetes jelenség, sőt elég morcinak is látszik többnyire. Például nem hiszem, hogy lenne elég humorérzéke ahhoz, hogy a mellkasán levő horpadásból egye a pudingot. Kétségtelenül minden képessége megvan, hogy egy generáció mumusává válljon, lehet majd vele fosatni a kölyköket, néhányan biztos be is öltöznek majd Coxnak helloweenkor.  A Művész Úr pedig szorgalmasan készíti az alkalomhoz illő lemezeket.

Azoknak akiknek a seggükben volt a fejük az elmúlt évtizedben a tisztesség kedvéért elmondom, hogy Cox a Deerhunter frontembere és agya, az ő egyszemélyes projektje az Atlas Sound. Saját bevallása szerint már 10 éves kora óta ezen a néven készít zenét, azóta se tökölődik sokat, szinte napi rendszerességgel pakolja fel blogjára a legújabb számait.

A kilencvenes években titkos kormánykísérletek zajlottak egy Chapell Hill nevű poros kisvárosban. ELP, Yes és egyéb elbaszott prog-rock zenekarok lemezeit zúzták be és Indiából idehurcolt jógikat trancsíroztak bele gártisznak. Hogy ezzel mi a veretes lófaszt akartak elérni, azt az éppen regnáló papa Bush biztosan nem tudta. Azonban baleset történt és a levegőbe került a keverék, így született a Powerpuff G Polvo.

Persze más észak-karolinai fiatalok tüdejébe is került abból a sok szarból, más magyarázat nincs arra, hogy egy ötvenezres porfészekben (oké Egyetemi Városban) a Polvón kívül még munkálkodott a The Thinking Fellers Union Local 282, a Superchunk, az iszonyat kúl nevű Erectus Monotone és egy rakás más banda, akiket csak a furcsa mód akkoriban szintén arra tébláboló Mark Prindle ismer.

Tényleg csak a tisztesség kedvéért, már óvodában is utáltam a bemutatkozós játékokat. Az összes taknyosról annyi derült ki, hogy szeret homokozni és jé baszki egész nap homokoztak. Baromi gyorsan ki fog derülni, hogy itthon többnyire ismeretlen együttesek ismeretlen lemezeiről lesznek up-to-date lemezkritikák, amikben többnyire klasszikus - ámbár Magyarországon továbbra is ismeretlen -  albumokra, előadókra fogunk utalni. Nem kell beszarni érthető lesz a kontextus, sok videóval és zenével alátámasztva, sőt a linkekkel sem fogok fukarkodni. Persze a tisztesség kedvéért ismert együttesek is el lesznek küldve a picsába, pusztán a látogatottság növelése miatt. Heti egy-két, neadjisten 3 poszt is lesz, azért nem több, mert egyedül csinálom a zenei részt és még bele kell rázódnom a rendszerességbe is. Szart pedig nem akarok írni, de garantálom eleinte sikerülni fog.

Ezen kívül lesz filmes blokk is, amit Király Jenő földi helytartója, Kovács András Bálint felkent papja szállít majd. Erről majd ő ír valamit, ha akar (szerintem nem fog).

A tökfejeknek elmondom, hogy a blog címét innen kölcsönöztük.